Pár évvel ezelőtt esett meg velem egy vicces történet. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek, hátha sikerül pár derűs pillanatot szereznem.
Akkoriban egy kis konferencia hotelben dolgoztam Bécstől nem messze. Egyik este 6 fős baráti társaság vacsorázik, megy a sztorizás az asztalnál, csúszik le a jó hideg osztrák sör a torkokon, a hangulat a tetőfokán. Szolgálnám fel a sütőtök krémleveseket (iszonyú frankó, aki teheti, kóstolja meg), csakhogy a főnököm, aki egyben a főszakács is volt, olyan szinten felforrósította a széles karimájú leveses tányért, hogy lehetetlen volt megfogni.
Sebaj, rutinosan bal kézre hangedli, jobb kézben papír (!) szalvéta. Szaladok ki a levesekkel, persze, hogy az étterem legtávolabbi pontjára.
Közben már éreztem, hogy baj lesz… de gondoltam megcsinálom!
Meg is csináltam!!! Pont amikor a jobb kezemben lévőt szépen a vendég elé helyeztem volna, kicsúszott a kezemből és a szalvétából, beterítettem a fószert a forró levessel. Szegénykém hatalmasat üvöltött, mivel nyilván fájt neki, ahol a bőrét érte. Emellett a ruhája is csupa sütőtök krémleves lett.
Elmormoltam magamban egy imát, hangosan pedig nem győztem elnézéseket makogni, miközben rohantam rongyért, jégkockáért és hideg vízért az office-ba. Letakarítottam a pasast, a karjára jeges borogatást csavartam, az asztalt is rendbe hoztam, a padlót feltöröltem, és szerintem közben olyan vörös lehettem, mint a főtt rák.
Végül is nem lett nagyobb baj a dologból, viszont az illető úr aznap este ingyen fogyasztott… 🙂
Tanulság: ne papírszalvétával fogjátok meg a forró tányért, mert az csúszik! 🙂